2013. április 17., szerda

A farmernadrág

Manapság teljesen természetesnek találjuk,ha egy nő nadrágot visel,ez azonban alig pár száz évvel ezelőtt még súlyos erkölcstelenségnek számított Európában.Az első világháborúig ez a ruhadarab a nők számára tabu volt.Az első világháború átvészelése után a hagyományos férfi-női szerepek átértékelődtek.A nők immáron aktív résztvevőivé váltak a gazdasági és közéletnek,újonnan megszerzett szabadságukat a divat területén is érvényesíteni óhajtották.
Bár a változás visszafordíthatatlan volt,a húszas években egy emancipált nő még mindig felháborodást keltett nadrágban.Mit sem változott ez a harmincas években,amikor minimum Marlene Dietrichnek kellett lenni ahhoz,hogy valaki büntetlenül viselhesse.Sok évnek kellett eltelnie,hogy minden nő számára társadalmilag elfogadott ruhadarabbá váljon a nadrág.


Farmernadrág története
1847-ben egy bajorországi zsidó család 18 éves sarja,Levi,apja halála után úgy döntött,Amerikában próbál szerencsét.Akkor még nem sejtette,hogy ezzel a cselekedetével a történelem egyik legelterjedtebb viseletét alapozza meg.......


Eleinte unokafivére rövidáruboltjában segédkezett,majd amikor beköszöntöttek az aranyláz évei,neki sem volt maradása New Yorkban,hanem követte több ezer kortársát Nevadába.Ha aranyat nem is,azért a maga aranytojást tojó tyúkját itt találta meg.Unokafivérétől,David Sterntől útravalónak ugyanis egy szállítmányra való durva szövésű vitorlavásznat kapott,melyet sátoralapanyagként szeretett volna értékesíteni az aranyásóknak.


Mikor megérkezett és alaposan felmérte a helyzetet,rájött,hogy a legeslegnagyobb szükség nem sátrakra van,hanem jó erős nadrágokra,amelyek kibírják a folyamatos térdelést,sarat,vizet,forró homokot,egyszóval mindent.Akkoriban még nem találták fel a műszálat és a férfi nadrágok méregdrága gyapjúból készültek.Az ifjú Levinek villant át az agyán elsőként az a gondolat: milyen lenne a munkaruha vitorlavászonból? Ezután már minden ment,mint a karikacsapás: az első példány megvarrása után a fiatalember értesítette bátyját,aki rögtön felismerte a zseniális ötletet.San Franciscóban nyitott egy kis szabóműhellyel egybekötött üzletet,ahol elkezdték árulni a vitorlavászonból készült strapabíró munkaruhát.A cégtáblán pedig megjelent az azóta fogalommá vált Levi Strauss & Co. felirat.


Ami a korai példányok küllemét illeti -nem biztos,hogy első pillantásra felismernénk bennük a farmer ősét; ezek ugyanis vörösesbarna színűek voltak,később jött a tetszetősebb,indigóval festett kék változat.1860-ban tűntek fel zsebein a varratok erősítését szolgáló rézszegecsek és a sasszárnyakra emlékeztető íves dupla varratok.Három év múlva pedig megjelent a hátsó övrészen díszelgő bőrcímke,rajta a híres ábra,melyen két,egymással ellentétes irányba igyekvő ló sem képes szétszakítani a Levi's nadrágot.


A legendás farmer még a nagynevű divatházak kollekciójában is időről időre felbukkan -már régóta nem csak nadrág formájában.A néhai vitorlavászon sok mindenre ihlette a tervezőket: zakó,szoknya,ruha,de még fürdőruha és esküvői ruha is készült belőle.


Napjainkban évente két és fél milliárd méter farmeranyagot dolgoznak fel; Amerikában pedig,ahol a farmer szinte a nemzeti öntudat egyik szimbólumává vált,egy átlag lakosra hat-hét pár jeans jut,nagyjából annyi,ahány kötet Biblia van egy hétköznapi texasi családban.


....sétálok veled,rajtad az agyonhordott farmered és az a mosoly,ami képes ezt az egész várost derűsebbé tenni.......


                                                           

2013. április 16., kedd

Divatikonok

"A divat valami,ami a stílus után jön."

Mióta Ádámot és Évát száműzték a paradicsomból és az édeni fügefalevél már nem biztosított kellő védelmet,az ember állatok bőréből,szőréből majd valamivel később növényi szálakból volt kénytelen ruhadarabokat készíteni teste épségének megóvása érdekében.A ruházkodás történelme ókortól napjainkig,óriási fejlődésen ment keresztül.....és mint minden fejlődésnek,újításnak,különcségnek kiemelkedő,meghatározó személyei vannak.


Sissi  (1837.12.24 -1898.09.10.)
Az 1850/60-as években az osztrák császárnét és magyar királynét,Erzsébetet tartották a világ legszebb asszonyának,sudár alakja,dús,hosszú hajzuhataga és különös kisugárzása miatt.Úgy irányította a divatot,hogy őt magát nem is érdekelte.Ugyanakkor sajátos,elegáns és kifinomult ízlése mindig irányadó volt.
A császárné természet iránti szeretete stílusában is tükröződött,vagyis az egyszerűséget,  természetességet,praktikusságot kedvelte és került minden feltűnő,mesterséges megoldást,szemben a kor divatjával.Nem követte szolgaian a trendeket.A legújabb formákat saját ízlésén átszűrve,egyéniségének megfelelően használta fel,ugyanis a legfrissebb párizsi ötletek az öltözéke részleteiben megtalálhatók.Minden általa viselt darab egészen különleges anyagból,finom díszítésekkel és kiváló szabással készült.


Coco Chanel   (1883.08.19. - 1971.01.10.)
A híres francia divattervezőnő,a Chanel divatház alapítója.Ő volt az első olyan divattervező,aki valóban egyenrangú volt a vendégkörével.Bár nem volt feminista,több nyilatkozatában is kijelentette,hogy fel akarja szabadítani a nőket.Véleménye szerint a nőknek saját értékeik szószólójává kell válniuk,elsősorban önmaguknak kell megfelelniük,csak utána a külvilágnak,vagy a pénzeszsák férfiaknak.Kollekcióit így leginkább a saját igényei szerint alakította,azt az imaget tette árucikké,amilyennek önmagát látni kívánta.Fölöttébb szeretet kirándulni,lovagolni,sétálni.Ő maga volt az új típusú nő,akinek a ruháit tervezte.


Marilyn Monroe   (1926.06.01. - 1962.08.05.)
Marilyn Monroe divatra tett hatása elvitathatatlan.Gyakorlatilag bármit viselt,az kultikussá vált.Titka nem csak abban rejlett,hogy minden jól állt az alakján,hanem abban is,hogy amikor a nagy,bővebb szoknyák voltak népszerűek,ő mégis inkább a szűkebb szabású ruhákat nadrágokat preferálta,ezzel kialakítva egyéni stílusát.A divatban betöltött úttörő szerepe már 1952-ben megmutatkozott,amikor nagy botrányt okozott egy Miss America Parade felvonuláson.Marilyn ugyanis az akkori divattal és erkölccsel szembeszállva,egy köldökig kivágott ruhában jelent meg az ünnepségen.
Marilyn hatása gyakorlatilag az egész XX.sz.-ban jelen volt,a XXI.sz.-ban pedig csak tovább erősödött.


Audrey Hepburn     (1929.05.04. - 1993.01.20.)
Báj,elegancia,stílus,finomság,kecsesség,emberség,szeretet,szerény bölcsesség,műveltség jellemzik Audrey Hepburn személyiségét.Visszafogott mégis határozott,magával ragadó egyéniség.Nem a színészi pályafutás és az ez által megnyíló lehetőségek tették stílusossá,hanem a magában hordozott belső értékek kisugárzása az,ami különlegessé tette pályáján.Oscar díjas színésznő,divatikon,Givenchy múzsája.
"Annyira szeretem a szép ruhákat,hogy az már bűn"
            Audrey H.


Jackie Kennedy    (1929.07.28. - 1994.05.19.)
Kialakuló stílusára egyaránt hatott a kultúra,a családi háttér és olyan híres tervezők alkotásai,mint Givenchy és Chanel.Miután Jackie beköltözött a Fehér Házba,rengeteg tanáccsal látták el az öltözködést,viselkedést illetően,de ő ha csak tehette fittyet hányt a protokollra,sőt még büszke is volt különcségére.Még a First Lady kifejezés ellen is tiltakozott,hiszen szerinte ez úgy hangzik,mintha valami verseny ló lenne.


Lady Diana    (1961.07.01. - 1997.08.31.)
Egy nő stílusa személyiségének tükörképe,mely az idők folyamán változik.Az önkifejezés legjobb eszköze.Lady Diana ugyanolyan nő volt,mint a többi,annyi különbséggel,hogy ő volt az egyik legtöbbet fotózott asszony a világon.Viseletét a média könyörtelenül kielemezte,kritizálta.Fiatal lányból glamour hercegnővé történő fejlődését szinte percről percre végig lehetett követni a lapokból.

Mindig az volt az érzésem,hogy pontosan tudja,hogyan lehet a divatot néma nyelvként használni.Hagyta,hogy a ruhái beszéljenek helyette,akár a néma filmek sztárjai.
            John Galliano


James Dean       (1931.02.08. - 1955.09.30.)
Örök lázadó.....Az amerikai mozitörténet nagy ígérete és máig ikonikus alakja.....
Dean volt az egyik legelső azon modern sztárok közül,akikről kimerítően sok fénykép készült.Összességében elmondható,hogy mindenféle hangulatban,öltözékben és testhelyzetben megörökítették,némileg ellensúlyozva azt a szomorú tényt,hogy mindössze három filmben játszott főszerepet.

"Volt egy mondás,miszerint Marlon Brando változtatta meg a színészek játékstílusát,James Dean pedig az emberek életstílusát."
          Martin Sheen


"Az elegancia nem azt jelenti,hogy észrevesznek,hanem,emlékeznek rád" Ez egy az közül az elterjedt idézetek közül,melyet a világ egyik leghíresebb tervezője Giorgio Armani ejtett el a divat világával kapcsolatban.


forrás: divattortenet.hu

2013. április 15., hétfő

Divat ötletek

.....kicsit elhúzódott a téli hideg,de most már ténylegesen itt a Tavasz,gyönyörű színeivel,összetéveszthetetlen illatával és kellemes napsütésével.....hölgyeim kezdődhet a kívül és belüli megújulás,végre előkerülnek a színek.......néhány inspiráció,hogy lelkünk is megteljen a tavasz szédítő varázsával.....




Ha egy nő rosszul öltözött,az emberek a ruhájára emlékeznek.Ha elegáns,a nőt jegyzik meg maguknak.
       Coco




Nem tudom,hogy ki találta fel a magas sarkút,de minden nő tartozik neki.
       Marilyn Monroe





Hiú semmiségek,ruhák......mégis máshogy nézünk a világra tőlük és a világ is máshogy tekint ránk.
        Virginia Woolf



2013. április 12., péntek

Végre Tavasz

A tavasz nem csak önmagában szép,nem csak önmagáért szereted....A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete.A ragyogó napsütése,a melegé,az életé.Még nincs nyár,de már tudod,hogy jön,hogy az következik.Így a boldog várakozás ideje is a tavasz.És így kétszeresen szép.De van egy még szebb tavasz.Ami a szívedben,a lelkedben ébred.És ez a tavasz a legszebb,a legfontosabb.Mert ha a szívedben,a lelkedben tavasz él,akkor az ablakon túl lehet tél,lehet vihar,lehet bármi.....ha kinézel,te csak virágzó magnóliát,nyíló virágokat,repdeső katicákat,csörgedező patakot látsz.Mert a lelkedből látod.A tavaszt.
Szíved tavaszát.
       Csitáry-Hock Tamás


Ahogy a szél meglebbenti a függönyt:
nem a függöny,nem a szél.A lebbenés.
         Fodor Ákos


A tavaszi sugár arany burokba fonta
A zsenge bokrokat,s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

 A zsongó fák előtt,a kerti út szegélyén
A park-őrző,borús csillámú rácsvasak
Festékes könnye folyt,sírtak,mert fémük éjén,
Hiába van tavasz,boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az úton,virággal,sok virággal,
Mellettem elsuhant,illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt.Szívem zenélt.Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja.Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó,nektárízű elegy.

Olyan perc volt,midőn a vaskos testi érzet
Kitágul....rezg,s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed....
         Tóth Árpád: A tavaszi sugár....


Az édes-forró napsugár
lázra csókolja arcom,
s ha hold süt át a függönyön,
a gyönyörtől nem alszom.
        Babits Mihály: Mindenek szerelme (részlet)



Dolce Vita

Van a varázs.....
Éled az életed.Amiben sok minden történhet.Vannak benne mosolygós reggelek,magányos déli kávézások,esős délutánok,kandallós esték.Néha a rég várt könyvet hozza a postás,máskor csak kevésbé várt számlákat.Van,hogy új munkahelyet találsz,de van,hogy a régit veszíted el.Vannak boldog találkozásaid és fájdalmas búcsúzásaid.Élsz.Teszed a dolgod.És álmodsz.
Aztán egy napon belépsz valahová.Egy helységbe.Egy teljesen szokványos,szürke,semmi különöset nem adó helységbe.Legalábbis,amikor belépsz,még így van.De valahogy,egy pillanatban szemben találod magad valakivel.Vele.Rád mosolyog,szól hozzád.Beszéltek és közben történik valami.Valami,amit szavakkal még nem tudsz megfogalmazni,amit csak érzel.Elköszönsz Tőle,kilépsz az ajtón,de már egy más ember csukja be maga mögött az ajtót.Akit egy mosoly megfogott,akit egy mosoly hatalmába kerített.Egy mosoly,ami nem csak mosoly.Hanem lélek.Érzés.Igen,ott bent,a szürke falak között történt valami.Varázslat.
Bizony,létezik ilyen varázs.Mosolyvarázs.....
         Csitáry-Hock Tamás


Az élet úgy terül el előttünk,mint egy végtelen bazár és én alig várom,hogy megízleljem az édességeket.


Én látom őt - és ő lát engem
Valami tükörszerelemben
én benne - ő bennem ragyog
egyedül és ketten vagyok.
           Gyurkovics Tibor: Csoda


A jó,a szép és a remény mindenben benne van,benne él.A felkelő nap sugarában,a kimondott szó erejében,egy édes kacagásban,akár egyetlen pillanatban.
            Kulik Andrea


....mintha mézzel kenték volna be a világot,valamilyen édes és ragadós anyaggal,mintha egy vanílialikőrös üveg valahol kiömlött volna.....
            Márai Sándor


Igaz,hogy a melegházi epernek még nincs meg az a nyári íz világa,de belemártjuk,mondjuk egy 70%-os ét csokiba,mellé pezsgőt kortyolunk és a tálalással együtt már ott a Dolce Vita.....


2013. április 11., csütörtök

Rólunk

Minden virágban egy nő szépsége lázad.


A nők nem azért bizonytalanabbak érzelmileg,mert tökéletlenek lennének? Ó,dehogy is.A nők hangulatváltozásainak az a titka,hogy túl sokat fognak föl a világból,túl sok érzést élnek meg a környezetükből.Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a sok különféle hatással.S amikor kiborulnak,amikor túl nagy bennünk a káosz és az érzelmi hullámzás,elég ha csak a válladba fúrják a fejüket,elég ha csak átöleled őket.Te,a férfi,pusztán a jelenléteddel el tudod simítani a feszültséget.
           A.J.Christian


Milyen vagyok? Ki tudja....
Néha ördög,néha angyal,Néha bevonnád arannyal,
Néha szurok meg toll kéne,Hogy azt kenjed a képére.
Néha hívod,néha bánod,Hogy meglátta a napvilágot.
Néha megtipor a lába.Néha büszkén nézel rája.
Néha vonz és néha taszít,Ragyogása néha vakít.
Néha vár és néha várat.Néha birtokolhatsz százat,
Néha száz vesz birtokába,Néha csak egy ejt fogságba.
Néha ostoba az arca,Néha ez csak álarc rajta.
Néha sír és néha kacag,Néha boldog dalra fakad,
Néha mérges,néha fáradt,Néha kincs a világnak.
Néha átok,néha áldás,Néha csak egy néma kiáltás.



Candi Staton - Hallelujah Anyway


2013. április 3., szerda

Ismert Nők üzenetei

Senki sem tökéletes,ám egyedül rossz,ezért olyannak kell elfogadni mindenkit,amilyen és úgy kell tenni,mintha észre sem vennénk a hibáit.
         Madame De Pompadour

A színészet is,mint minden művészet,olyan,hogy csak amikor már benne van az ember,akkor érzi,hogy a határ beláthatatlan és minél messzebb jut az ember,annál kisebbnek érzi magát.
          Karádi Katalin


                                           Karádi Katalin

Beszélgetni sok mindenkivel képes az ember,de hallgatni csak nagyon kevesekkel.
          Albert Györgyi

Nem értem,hogy egy nő hogyan hagyhatja el a házat anélkül,hogy egy kicsit rendbe szedné magát -még akkor is,ha csak illendőségből.Hiszen sosem tudhatja,hogy nem aznap randevúzik e a végzetével.És ha már a sors úgy akarja,akkor jobb,ha csinosan néz szembe a végzettel.
          Coco


                                                                     Coco

A szerelem olyan gyümölcs,aminek mindig szezonja van és mindenki számára megszerezhető.
          Teréz anya

A politikában,ha azt akarjuk,hogy valamiről beszéljenek,egy férfit kell megkérni,ha azt szeretnénk,hogy valamit megcsináljanak,akkor egy nőt!
          Margaret Thatcher

Visszajövök és millióké leszek!
        Eva Perón


                                                     Eva Perón

Hiszek a rózsaszín világban.Hiszem,hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban,lehetőleg sok csókban.Hiszek abban,hogy erősnek kell lennünk,mikor úgy tűnik,hogy minden rosszra fordul.Hiszek abban,hogy a boldog lányok a legcsinosabbak.Hiszek abban,hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.
         Audrey Hepburn

A legtöbb nő meg akarja változtatni a férfit,akit szeret,de ha ez sikerül,többé már nem szereti.
         Marlene Dietrich


                                                   Marlene Dietrich

A tudásra,önmegvalósításra,szabadságra,minőségi szexre kiéhezett nők most enni kérnek.És ez szembemegy  mindazzal a megszokott képpel,amit eddig a nőkhöz társítottak.A nő eddig szelíd volt,most vad lett,időnként követelőző is.A férfi határozott és irányító volt,most megingott,elbizonytalanodott saját férfiúi erejében....Eddig a férfit tartották a teremtés koronájának,mára kiderült,hogy együtt vagyunk azok.
          Soma

Nemrég múzeumban jártam,babiloni vagy más hasonló régészeti leleteket nézegettem: több ezer évesek voltak.És köztük szépítőszeres dobozok.Az asszonyszív nem változik.
          Agatha Christie

A tökéletlenség szép,az őrület zsenialitás és még mindig jobb nevetségesnek lenni,mint halál unalmasnak.
          Marilyn Monroe


                                                         Marilyn Monroe


2013. április 1., hétfő

Hello április

...nem emlékszem rá,hogy valaha volt ilyen nap,melyben ennyi minden belezsúfolódott,húsvét-hétfő,bolondok -napja,a hónap első napja és az én örök áprilisom kezdete.....mindezt megtetézve téli időjárással,pedig annyira szeretném már látni a zöld szín minden nyugtató és meleg árnyalatát......


Szeles,fehérlő délutánon,
mikor dalt hallasz messze,távol,
a tiszta,illatterhes égből
hullt a napfényes,könnyű zápor.

Akáctömjén röpül a légben,
a lomb merengő,szűz fehérség,
kis,ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.

Nyílt arccal,isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap,
vékony,ezüst esőfonálon
fehér angyalkák citeráznak.

Piros a síró égnek arca,
s a lágy eső vígan pörög le,
mint fiatal,szelíd leányok
titkos szerelmű,enyhe könnye.
        Kosztolányi Dezső: Áprilisi ezüst


-Nem kell várnod -mosolygott a tölgy ezer ránca és a fa mögül előlépett Április.A Tavasz kitárta karját.
-Mindig az és mindig más....-susogott és lágyan átölelte a lányt.
-Mindig más és mindig az....omlott a lány az ölelésben,s akkor egyszerre bódult alkony lett az erdőn.A vacsoracsillag szemérmesen behunyta szemét,a békák kórusa nászindulót pengetett.
          Fekete István


Április,április,bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, -a föld akkor kapja
A langyos,csillogó,locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó,s a szív éled...

Április,április, -bolondok hónapja!
Zöld füvét a csikó ropogva harapja,
Zsenge reménységnek harmatozó füvét
Harapja friss szájjal egész Emberiség.

Nem vagyunk mi azért,nem és nem,bolondok,
Hajoljatok reánk,derék,új falombok,
Az legyen a divat,áprilisi fényből,
Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.
          Tóth Árpád: Április