Vergődő ágról
kalapomra szállj,
a kalapomról
vállamra találj.
Szivarzsebembe
csússzál lefele,
szívembe simulj,
gyere,no gyere.
Itt megmelegszel,
s nem rongyol a szél,
kedves kisvirágom,
hervadt falevél.
Szép Ernő: Október
Lassan lépek
s fenyőfák kísérnek az úton
Színes köntös az ősz
gyöngyeit,s gombjait forgatja a szél
Harmat csapódik arcomba
Belső könnyek találkoznak
Vékony ágakat szurkál a köd
Avarpárnákba süppednek hiányok
Teremtő kezeid még nedvesek a sártól
s én csak csodálom világod
a bánat őszi tükre,
Térdre borulok Édenedben
Ujjaim pihennek tenyeredben
Benned bújok el
Mögötted rejtőzöm
Jó Veled.
Csak veled jó
Tornay András: Lassan lépek.....
A természet nem érti a tréfát
mindig igaz,mindig komoly
mindig szigorú,mindig igaza van,
a hibák és a tévedések mindig az emberéi.
Goethe
Nyomon kísér az éjszakában
Valami halk,sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.
Szelíden egymáshoz simulnak
A mesemondó,karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak,sírnak,muzsikálnak.
Majd elhallgatnak.Bánja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve,félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.
A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül?
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.
Heltai Jenő: Ősz
