Káprázatos versek

...úgy rémlik,említettem már ,hogy kissé későn érő típus vagyok,így van ez a versekkel is ,nem igazán figyeltem rájuk,ha a szemem elé kerültek elolvastam és ezzel lezártam,nem érintettek meg,de az ember az évek folyamán mindig és mindig változik,és ez egyaránt értendő a külső változásokra és a belső természetre is.Nem olyan régen fedeztem fel magamnak Szabó Lőrinc Kossuth díjas költő, műfordító verseit,káprázatosak a versei,olykor egy verse napokig fogva tart,szinte iszom a sorait,azért szántam ezt a bejegyzést a verseinek mert ma van születésének az évfordulója 1900.március 31-én született Miskolcon és 1957 október 3-án hunyt el Budapesten.

A szíved majdnem megszakad,
szólnál,de szavad elakad,
Szólnál,de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről,mintha lelkedet,
   a recsegő idegeket
húzná magával,úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
  fogaid közül valami
  sírás,valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent,ami él,
elfúj,mint pókhálót a szél.

             Szabó Lőrinc : A kimondhatatlan

Valami örök tovasuhogás,
valami csöndbe,puha végtelenbe,
valami tegnap,mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze,panasz néma gyász,
valami jaj,melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű,szellő halk varázs,
valami,ami nem is valami,
valami még kevesebb,az,ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú,árny hűs rejtelem,
valami,ami újul szüntelen,
valami gyors,lőtt seb a szívemen.
         Szabó Lőrinc: Valami örök

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is,és idegen,
ha eszembe jut,újra hajnal
ragyog az életemen.

Nézem s nem látom.Az arca
csupa fény,felhő,remegés:
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.

Virágzene,érthetetlen.
Ki tudja,nem álom-e?
Tűnt évek titka,merengő
fény-és illat-zene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém,s örökre az,
neki üzenek,a szíve tudja,
s megdobban: úgy van,igaz !

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is,és idegen,
ha eszembe jut,újra hajnal
ragyog az életemen.
     Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma....

Édes emléked,mintha szigetek
rajzanának,úgy vibrál: alig érzem,
már megszületik valahol a térben
a kép,megszületsz.A hunyt szemeket,
talán nem is azokat szereted,
inkább a látócsöndet.Szenvedély? Nem,
nem az hoz vissza (vagy az is,de mégsem
legtöbbször):a nyugalom rejteget
legárulóbban,legjátékosabban,
mint most is,a meghitt perc,óh,hisz abban
volt részünk legkevésbé!Száz alakban
jössz ilyenkor,új tündérem,te,régi:
fényköd leng,s tudom,mögüle te lépsz ki.......
( Csak nem szabad egészen odanézni! )
        Szabó Lőrinc: A meghitt perc