2012. január 5., csütörtök

Tél

Az ősz harmatos cipőben elballagott,
milliónyi csupasz ágat hátrahagyott,
melyek széltől ringva intettek utána,
ez volt elmúlásuk leghosszabb tusája.

Furcsa némaság telepedett a tájra,
a természet csak bámult az éjszakába,
hangtalan felhők csendben úsztak az éjben,
pelyhekkel dobálva a földet,mint régen.

Az álmából ébredő szél csak vacogott,
a sötétben megbúvó tél már kacagott,
nagy égi trónjáról lógatta lábait,
naponta átírta megfagyott álmait.

Ordító hideg lett,semmi sem motoszkált,
néha egy eltévedt napsugár poroszkált,
körülnézett jól a dermedt,fagyos tájon,
lesz itt bőven dolga ezen a világon.
                  Németh Norbert: Itt a Tél


Törött szárnnyal
jöttem e világra,
angyalt játszani
     Neked.
Későn vettem észre,
tudnék repülni is
      Veled.


Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg,halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll Ő rongyaink közt
s arcba legyez,bár semmi szél....
Óh láthatatlan,hűvös angyal
előkelő,gyönyörű Tél!

S a hó itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára,
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s ki boltbul az utcára lép,
lágy-fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szívét.

Estefelé kitisztul néha,
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt,
amelynek ágát föl nem érjük,
de gyertyás fénye ránk sajog:
gyertyásan és csúfolva néznek
a karácsonyi csillagok.
         Babits Mihály: Az előkelő tél.


Hó kavarog az égben,hatalmas,szédítően táncoló pelyhekben és csapatokban,fehér pettyek a vasszürke égen,hó,a hideg és a tél íze a nyelveden,habozva lehel csókot az arcodra,mielőtt halálra dermesztene.Harminccentis hó,puha,mint a vattacukor,meseországgá változtatja a világot,minden felismerhetetlenül gyönyörű lesz tőle.
        Neil Gaimon



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése