Ibolyavirág

Tavaszi harmatos mezőben
fűszálak közt meglapulva
van egy szál virág....

Friss,hűvös tavaszi esőben
növekedett,mint a gomba
az én ibolyám....

Törékeny,apró ibolya-virág....
Irigyek rá mind az orchideák....
Törékeny,apró ibolya-virág....
Nekem csoda,nekem Ő a világ....
         kicsiBAT: Ibolyavirág

Omolj reám,omolj,március virágesője, -meleg verőfény!
A fűszálak megmozdulnak,meghajladoznak.Vándorszellő megy át a ligeten.Ahogy rajtam is átleng,érzem,hogy ibolyaillatot visz magával.Ibolya! Hát van már ibolya?
Mit érez az ember,mikor kedvesével váratlanul találkozik?Valami öröm-ijedtséget,ami tele van mosolygással.Valami bájos költeményt,aminek se szava,se zenéje.Valami szent ünnepet,ami az angyaloknak van szentelve és mégis mindebből semmi egyet határozottan,hanem mindezt együtt és egyszerre egy szívdobbanásban.
Március tündérlányai,én apró szerelmeseim,merre vagytok?Alig tíz lépésnyire tőlem egy nyírfa lábainál,ott kéklenek apró csoportokban sötétzöld szívalakú szoknyácskákban üdén élettől virulóan.
- Miért jöttek? Mire,kire várnak itt e csöndes rejtekben?
- Ki tudja?
Hiszen a magát tökéletesnek tartó ember sem tudja: miért jött? mire vár?

Hogyan van,hogy az ibolya láttára mindig csak a szőke leányra gondolok,soha barnára,soha magasra,soha előkelőre, -mindig valami szegény szőke földi leányra,aki félig gyerek még,de már hosszú ruhába jár, -egyszerű olcsó ruhában,de akinek a szemei ilyen sötétkékek és ilyen rejtelmesen hallgatók.Akinek az arca ilyen üde,bársonyos és a napfényen ilyen finoman selyempihés.És akinek a kezei melegek.
Nem tudom,mi az ibolya.Nem tudom még azt a citromsárga pillangót sem,hogy mi,amelyik itt lebeg előttem és épp úgy szereti az ibolyát,mint én.Csak azt látom bizonyosnak,hogy a Teremtő sem a virágot,sem a pillangót nem az embereknek teremtette.Hiszen ha nekünk teremtette volna,akkor nem ott volna a legtöbb,ahol az ember soha nem jár: a vadon erdőkben,a néptelen vidékeken.S nem teremne annyi sok,hogy milliószorta több,mint amennyit az ember csak meg is láthat.Az ibolya bizonnyal magáért van és nem miértünk.És ha mi elpusztulnánk a föld színéről,mint ahogy annyi faj elpusztult már,a virágok világa maradna ez a föld és -szebb lenne nélkülünk.
Én titkos életű bájos virágaim,hadd heverjek le közétek,hadd csókoljam meg a ti üde orcátokat.A ti lelketek valami ismeretlen világba mámorít,ami nem hasonlít sem a keresztény,sem a pogány túlvilághoz,de ezeknél bizonyára szebb és igazibb.
                Gárdonyi Géza: Ibolya (részlet)

Ha a csókot látni lehetne,azt hiszem,olyan lenne mint az ibolya.
               Lucy Maud Montgomery