Eső

Sokáig álltam az eső áztatta utcát bámulva.Újra 12 éves kamasz voltam,aki órákig nézte az esőt.Ha az ember elég sokáig bámulja,kiürül a feje,nem gondol semmire és a teste fokozatosan ellazul,megszabadul a világ valóságától.Az esőnek hipnotizáló ereje van.
           Murakami Haruki

Esett.Megint kisütött.Szanaszét
tócsák ragyogtak.Mint mély szakadék,
nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya,
a fekete Föld egy-egy ablaka,
s az Ég beléjük oly mélyre esett,
hogy szédítette a rémült szemet,
s egy pillantásra elhitette,hogy
lent valahol egy másik ég ragyog,
igen,egy másik: az amelyik a
talpunk alatt szikrázik: Számoa
vagy hogy is hívják azt a szigetet,
mely valahol épp alattunk lehet:
annak az ege tátongott felém,
vagy majdnem az,olyan iszonyú fény,
oly gyönyörű,gyémántkék áradás
rohant meg lentről,olyan ragyogás
csapott elő és olyan hirtelen,
hogy azt hittem,mindjárt beleesem,
és csak kápráztam és szédültem és
oly jó volt e gyönyörű tévedés,
hogy sokáig eljátszottam vele,
s szerettem volna mutogatni....De
aztán,mégis,nem szóltam senkinek:
kinevettek volna az emberek,
míg most,versben,elhiszik a csodát,
a valóságot: hogy a pocsolyák
tükrös fényükkel a tavaszi napban,
kilyukasztották a Földet alattam!
             Szabó Lőrinc: Pocsolyák

Esős délután
Mi ebben a burkolt,érzéki és sejtelmes? Ezek a fények,ez a nedves melegség,a síkos úttest,csupasz fényeivel,a szobák az eső függönye mögött,a nők az utcán,beburkolva,vízhatlan köpenyeikbe és kalapjaikba,ez a titkosság és sietés,mintha az egész város,millió lakosával,az öregekkel,nyomorultakkal és bélpoklosokkal is,tudna valamilyen rejtett találkáról,mintha az öröm csillogna,mélyen a köd és az eső gyolcsai mögött -valami melegség,játékosság és elrejtőzés,valami testi és cinkosi valami,aminek nincs neve,nincs házszáma,sem telefonszáma,s olyan bizalmas,kedves és céltalan,mint egy könnyű szerelem! Mi ez az egész?
Esős délután.
      Márai Sándor