felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titokba burkolt szépségét.
Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló,eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.
Jószay Magdolna: Égi szerelem
Nézem a zöldet,
orromig törtet
nyár illata.
Szabad örömmel,
édesen tölt el
forgataga.
Lebben az égen
könnyű-fehéren
felhő fodra.
Tünde virágok,
színeket szórtak
árnyékokra.
Jószay Magdolna: Nyárhangulat
Látod,felhő vagyok éppen
saját homlokomon,
felhőként kísérem léptem
szürke árnyékomon.
Magamnak kell megküzdenem
vihar-útjaimon,
magamat kell szelídítsem
zaklatott napokon.
Hogyha egyszer felkap a szél
hetedhét határon,
tavaszi zápor gyöngyeként
pergek le orcádon.
Jószay Magdolna: Felhő vagyok
Halvány rózsaszín tavirózsák
képe sodorja távol a mát,
lágy-selymesen takarják
a Nagyerdő kis tavát.
Azt érzem,olyan jó lenne
magamhoz ölelni egy fát!
Lennék bár máshol,de ennyi,
mi most jut nekem,a göcsörtös
törzsű füzek adnak jótékony leplet,
s nemcsak a tikkasztó napsugár,
de a jövő sötét árnyai is
messzire szöknek.
A szépség fogságában feledem
a holnap kevésbé tavirózsás,
fémesen baljós ígéretét,
s a pillanat felszabadult örömében
szeretettel megölelem
a mesebeli fűzfa törzsét.
Jószay Magdolna: Tavirózsák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése