2010. október 25., hétfő

Ősz

......nem szeretem az őszt,nekem az elmúlás,a búcsúzás,a bánat szimbóluma a sötét hideg ridegségével.Elveszett a napfény melege,a reggeli köd elhomályosít minden szépet,az eső már nem felfrissülést hoz,hanem nyirkos fáradságot.de....és most jön a DE.....ami mellette szól és lélegzetelállító az az erdők és hegyek színei,biztos kárpótlásként adja nekünk a természet a meleg színek ámulatba ejtő színharmóniáját.
.....megosztok veletek néhány csodás őszi verset

Moretti Gemma : Őszül az erdő

Tegnap száz színű
libegő láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt,
holnap,ha itt jársz,s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
 üzennek a széllel.
Arannyal öntve
az erdő alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
S bús őszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.

Áprily Lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér- világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
Szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttünk láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally,nézd,mily kimélve ejti,
holnap szél indul,döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint a gyertya- csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
S a nyár,ez a kilobbant forradalmár
Vérpadra hajtja szőke,szép fejét

A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze,holt mezőig,
S a víz egy percre hullámos határ;
innen mosolygó pontja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek,
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.


Juhász Gyula: Ősz

Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
           Mint altató

Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet.....
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
            Mint a topolyafák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése