Elhagyott nagy kertben,
Kékesre nyomulva
A fehér hó pelyhe.
Ki járhatott erre?
-Az út oly elhagyott-
Látom még a nyomot,
De nem az alakot.
Majd visszaképzelem:
Milyen volt az élet,
Mely itt magányosan
A nagy hóba tévedt?
Mintha már látnám is,
Jő felém egy árnyék,
Mintha az árnyékban
Magamra találnék.
Hiszen én jártam itt-
Ide be van nyomva,
De már nem ismerek
A saját nyomomra.
Czóbel Minka: Ki volt?
Magányos,ódon parkban a havon
Két árny sétál az éjben,ballagón.
Szemük holt fény,ajkuk zenéje mély,
Alig hallatszik,hogy mit is beszél?
Magányos,ódon parkban a havon
Két árnyék révedez rég múltakon.
-Eszedbe jut-e még a mámorunk?
-Hogy gondolod,oly messze már a múlt!
-Nevemre néha nem dobban szíved?
Lelkemről álmodsz olykor? -Azt hiszed?
-Ó üdvösségünk tűnt szép napjai,
A boldog csók! -Volt benne valami!
-Mily mély hitünk volt és mily kék egünk!
-Elszállt a hit,a komor égbe tűnt!
Ballagnak ők balgán a bús úton
S csak a vak éj tűnődik szavukon.
Paul Verlaine: Érzelmes dialóg
A Tér az ür,a roppant,ködös csarnok,
A Tér a behavazott pusztaság,
Rajta pár sötét nyom,fekete fák
És körvonalak,végtelenbe veszve;
A Tér a behavazott pusztaság
És részei: egy talpalatnyi föld,
Vagy fű,vagy kő,vagy víz,vagy levegő,
Mit szennyez egy-egy percig ember lábnyom,
Vagy meg-megjelöl kereszttel egy álom
S az Idő behavazni újrakezd,
Az Idő,ez az örök hóesés.
És hajnalra nincs se nyom,se kereszt.
Reményik Sándor: Tér és Idő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése