jövök mindjárt,útra keltem
oda érek,bár a kincs
mit neked szántam
szét szórtam már hét határban.
De ne félj,ha akarod te is látod
csak nyisd ki szemed,tartsd föl arcod
fel-fel a csillagos égre
hó alakban hadd hulljak a szíved közepébe.
Szomorúfűzfa
zúzmaracsipkében vár
tél-szeretőre.
Szabolcsi Erzsébet
Fellobogott a decemberi hold,szikráztak a házak,élesedő sugarak -zúzós fákon zuhatag- mint fénykígyót rajzolták meg késükkel az utcát; néma hideg tűkarc: rézmetszete villog a télnek,mély feketék váltják a fehér vonalak ragyogását.
Lakatos István
Tél illata jött:
magányos vándor lépdel
síró fák között.
Szabolcsi Erzsébet
Ess hó,ess három napig!
Vagy egy hétig egyfolytában!
Öltöztesd szűzi-fehérbe a tájat!
Mint a tiszte gyermeki lélek,
mit nem fertőzött be a földi mocsok,
úgy ragyogjon fehéred,bármerre nézek,
mindenhol!
Ess hó,ess! Ne is egy hétig:
egy hónapig! Térdig szeretnék gázolni benned,
mint a gyermek,ki voltam,
hógolyóztam és szánkóztam!
Feledtesd el,hogy a hó alatt
feketeség van...latyak lesz belőle,
Kiábrándító...
De most...most szeretnék megállni...
csak állni a hóesésben,
megtisztult lélekkel,
a hófehér térben...
Ess hó,ess!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése