Mikor felhőtlenül ontja a nap a sugarait,bármerre nézel millió-millió szikrázó gyémánt cseppet látsz magad körül,mintha egy csillámpor tengerben léteznél.Olykor az ég mosolyogva,megérinti őt,eggyé válnak,egybeolvad vele,nem látod és nem érzékeled a határokat,megszűnt, szabaddá vált minden.Nincs nyugtatóbb,kellemesebb érzés,mikor puha,bársonyos tapintásával körülölel.És az illata,különösnek hangzik de imádom az illatát,semmihez nem hasonlítható és sehol máshol nem érezheted ezt az illatot,a világ bármely részén tartózkodsz is.Szerencsésnek mondhatom magam,mert életem során,nem sok olyan év volt,hogy nem élhettem át ezt a csodát.
Szállj rajta,ringó halk hajó.
Szállj,halk hajó,halk sóhajom,
Hűvös habon,hangos habon.
Hangos habon suhog a szél.
Az éj lassan nyomomba ér.
Már bontogatja szárnyait,
Már suhogtatja árnyait.
Már hűlnek lassan a habok.
Én nézem a hunyó napot.
Nézem a napot míg lehet,
Míg ott úszik a hegy felett.
Még hű hozzám hab és hajó,
Míg arany arccal ég a tó.
Míg szállhatok,míg hajthatom
Feszült inakkal csónakom.
A tűzben égő hegy felé,
A tűz felé,a nap felé.
Egy perc talán,egy pillanat:
De addig az enyém a nap.
Enyém a nap,enyém a fény,
A tó tündöklő tükörén.
Szállj lelkem,szállj te halk hajó.
Csillag az alkony,ég a tó.
Sík Sándor: Alkonyat a Balatonon
Szívuraló szent hatalom.
Éltetsz bennem tüzet,ezret.
Nem adom e nagy szerelmet.
Kasza Béla: Ezer tűz
égnek ezüst tükre,szép csöndes Balaton.
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben,az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt,csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat.
Gárdonyi Géza: A Balaton
Réges-régen még a magyarok bejövetele előtt,szlávok éltek a Kárpátok koszorúzta medencében.Amerre a nap lenyugodott,hatalmas ingovány terült el,melyet az őslakók Bólátónak,mocsárnak hívtak.Kemény rideg telek jártak abban az időben,s a mocsár vizének felületén vastag jégpáncél keletkezett.Örültek is ennek az itt lakók,mert ha a túlparton volt dolguk,nem kellett megkerülniük a nagy kiterjedésű mocsarat.Akár lóvasszekérrel is keresztül hajtottak a Bólátó jegén.Apáról fiúra szálltak az érdekesebbnél érdekesebb legendák,melyek mind a Bólátóhoz fűződnek.Közülük is legmeghatóbb az esküvői menet legendája.
Egy ,a felső parton lakó ifjú,az alsó partról hozott magának feleséget. -Atyámfiai,ne fárasszuk a lovakat a mocsár körül- javasolta valaki a násznépből. Hajtsuk keresztül a Bólátó jegén! -S vígan nekiindult a kocsisereg.De ekkora súlyt már nem bírt el a jég, és a tó közepén,ahol legmélyebb a víz hatalmas ropogással beszakadt alattuk,a fénylő páncél és ők a tó fenekére zuhantak.
A honfoglaló magyarok fülébe is eljutott ez a szép,szomorú,érzelmes történet a mocsárba fulladt esküvői menetről.Órákat áltak búsan az emberek a víz partján és ismételgették a furcsa,idegen hangzású szót: Bólátó,Bólátó,Bólátó.......és egyszer csak a magyarok ajkán megszületett a máig használt szívet melengető név:BALATON.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése