Van az élet földje és van a halál földje és a híd a szerelem,az egyetlen túlélő.
Robert James Waller első regénye,a Madison megye hídjai elsöprő sikert aratott,az USA egész területén a bestsellerlista élére került és elnyerte az 1993-as Abby-díjat.
Egy hihetetlen és csodálatos szerelem szívszorító története azoknak az olvasóknak,akik vállalják az érzelmeket.Regény ,amely költészet.Asszonyoknak,akik vállalják nőiességüket.Férfiaknak,akik ezt kihozzák belőlük.
Az 1960-as évek Amerikájában Robert Kincaid fotográfus a National Geographic megbízásából járja Madison megyét,hogy képeket készítsen a híres fedett hidakról.Itt ismerkedik meg Francesca-val,aki egy helyi farmer feleségeként a világtól elzártan él,nagyon is távol kerülve fiatalsága intellektuális környezetétől. Amikor az ismeretlen férfi útbaigazítást kér tőle,hirtelen ötlettől vezérelve felajánlja,hogy elkíséri őt,s ezzel fenekestől borítja fel addigi megszokott életét.A két magányos ember visszavonhatatlanul,első pillantásra egymásba szeret,s újra rátérnek arra az ösvényre amelyről azt hitték,örökre elveszett: az egymáshoz tartozás,az erotika,a költészet varázslatos birodalma.
A regényből A szív hídjai címmel Clint Eastwood rendezett filmet 1995-ben.Az alkotás Golden Globe-ra,Meryl Streepet pedig a filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-ra és Oscar-díjra jelölték.
idézetek a könyvből:
Régi álmaim jó álmok.Nem váltak valóra,de azért szeretem őket.
Francesca sejtette,hogy Robert Kincaid számára mindennapos az ilyen beszéd.Az ő számára viszont irodalmi szöveg.Madison megyében nem beszélnek így az emberek,nem beszélnek ilyesmiről.Az időjárásról,az árakról,újszülöttekről és temetésekről,kormányprogramokról és sporteseményekről beszélnek.Nem művészetről és álmokról.Nem a valóságról,amely elhallgattatja a zenét és dobozba zárja az álmokat.
Francesca hallgatott.A férfin tűnődött,akinek fontosnak tűnik a különbség rét és legelő között,akit izgatnak az égbolt színei,aki néha verseket ír,esetleg regényt.Aki gitározik,aki képekből él és szerszámait hátizsákban hurcolja.Aki olyan,mint a szél.Úgy is mozog.Talán tényleg a szél hozta.
Most már biztos vagyok benne,hogy régóta tartottam feléd és te is énfelém.Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről,mielőtt találkoztunk volna,tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság,amely gondoskodott arról,hogy végül találkozzunk.Mint két magányos madár,melyek az égbolton tájékozódva repülnek a hatalmas préri fölött,úgy közeledtünk egymás felé ennyi éven,egy emberöltőn keresztül.
Ezért születtem ebben a korban és erre a bolygóra,Francesca.Nem azért,hogy utazzak vagy fényképeket készítsek,hanem hogy téged szeresselek.Most már tudom.Időtlen idők óta hullok valami magas,távoli helyről,régebb óta,mint ahány éve világra jöttem.És mindezek alatt az évek alatt feléd hullottam.
El kell mondanom valamit -suttogta végül a férfi- Egyetlen dolgot,amit soha többé,senkinek nem mondok és kérlek ne feledd.A minket körülvevő kétértelmű világban csak egyszer jön el életünkbe az efféle bizonyosság,soha többé,s nem számít,hányszor születsz újjá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése