Ábrándok

Talán úgy kellett volna születnünk,
mint a virágzó hársak a földből,
és nem annyi csillagpor-ígéret
teljesíthetetlen hevéből.
Nem kellene töprengve keresnünk,
vajon melyik is a biztos irány.
Társunk lenne a mohás magyarázat,
hozzánk simulva bársonyos puhán.
Csalódások nélkül érezhetnénk,
hogy mi vagyunk ez az eggyé lett pár,
mert otthonra lelne tenyerünkben
a szitáló fény,lepke és bogár.
           Mészely József: Ábrándok

Mi van a fejünk felett?
Mi van? Micsoda jel?
A tavasz puha szája
csak sír és nem felel,

és nem felel a nappal
és nem felel az éj -

de hallgat-e valóban,
aki csak nem beszél?
             Szabó Magda: Valóban

Hogy miért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel,
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek,
S köszöntöm őt,ki zajlik és pihen:
Én,örök vándor,s örök idegen.
               Reményik Sándor: Csak így....

Ó,hogy iramlik,hogy ragad
a napok vad vágtája! Nézd,
mint vonz a lomha áradat,
Ó,nézd a világ tengerét!
Örvény kap el s mint a kitárt
mélység fölött az egyetlen igaz cél,
úgy int felénk a hű,szilárd
sziget,mit éveinkből építettél.

Mint párát,átszakít a fény,
oldódom,siklom,mint a hab,
de te vagy a part és a héj,
hol illó lényem megmarad;
a gyökér vagy te,én az ág,
mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
s a gondok vad vércsehadát
a te szavad riasztja el fölülem.

Hogy mondjam,mi ködnek az ég,
hogy mondjam el,mi vagy nekem,
hogy mondjam fényed mély delét,
hogy mondjam: ez a szerelem,
hogy mondjam el a hű hitet,
hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
hogy mondjam el az életet,
hogy mondjam el,ami elmondhatatlan.
                 Keresztury Dezső: Elmondhatatlan