Gyöngyvirág

Új fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan halvány levelek.A napsugár úgy száll által a lombokon,mint az öntöző-kannából a kertész vize.Isteni csöndesség.Mintha nappali alvásba merült volna az erdő.
És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt,amely a bokrok árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.Nem tudok betelni ezzel az illattal és a nézésével.A gyöngyvirág,a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.
Minden más virág a föld gyermeke.Ez az egy mintha finomabb volna.Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna,tán valami szellemvilágé,amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem beszélt.Minden más virág kitárja a szépségét és az égre néz.Egyik a napot imádja,a másik a holdat,a csillagokat.Ez az egy a bokrok csöndes árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol,mint az imádkozó menyasszony.

Hogy mondhatnám azt,hogy a gyöngyvirágnak nincsen lelke,mikor látom,hogy él,hogy szereti a zöldet,a bükkfák árnyékos erdőit,a csöndességet.Látom szűzies rejtőzését,angyali alázatosságát.Érzem mámorító leheletét.S arra gondolok,hogy ő is néz engem,néz fehér szépségében,ártatlan nyugodtan,mint ahogy a napot,a holdat,a csillagokat,meg egymást nézi a sok mindenféle virág.És az üde,tiszta,alázatos szépségét bámulva,rajtam valami édes,szent megértés ömlik által.
A magyar ősvallás virága a tisztesfű,a tulipán,meg a zádorvirág.A zsidó vallásé a mirrha.A mohamedáné a tubavirág.A római keresztény vallásé a liliom.A gyöngyvirág nincs benne egy nép mennyországában sem.Festők nem festik.Szobrászok nem faragják.Dal zene nem szól róla.Pedig tündérek hajába,angyalok mellére,szüzek imádkozó kezébe illene illatos fehér gyöngytestecskéje.

Ha rózsát látok,kisasszony jut eszembe,az öltözetében és gazdagságában pompázó kisasszony.Ha tulipánt látok,a piros-szoknyás,mezítlábas,erős-szépségű paraszt-leányra gondolok.A kakukkfű látása a holt leány képét költi föl bennem.Csak a gyöngyvirág az,amelynek látásakor földi nő képe nem jelenik meg,sem az elmémben,sem a szívemben.
Más világból való virág ez!
Talán abból a világból,amelyet a délibáb lenget felénk,éjjel a szentjános-bogárka világít meg.Talán abból,amelyről a boldog mesék szólnak: arany,ezüst a föld mélyében,fönn meg holdfény,harmat,gyöngyvirág.
Az első ember,aki gyöngyvirágot látott és beszívta az illatát,nem gondolhatott földi nőre,sem égi alakokra,sem a mindenség teremtőjére.Az Isten,az angyalok,mind magasvilági szellemek,a csillagfényes felső világnak a lakói.A gyöngyvirág csak azt a gondolatot ébreszthette benne,hogy az erdőben valami láthatatlan,bájos alakok élnek,akiknek lakóhelye az erdei árnyékos csöndesség,lehelete a gyöngyvirág illata.

Tündérek létezését érzem az erdei csöndességben,a gyöngyvirág illatában,az árnyékban nappal,a holdfényben éjszaka.Mi azt mondjuk tündérek,mert ezt a szót anyánktól hallottuk,amint ö is az anyjától hallotta.De ez csak szó,csak név,amely láthatatlan kedves és boldog élőket jelent.Lehet,hogy a zsidó képzelet angyalai,lehet,hogy görög képzelet nimfái,lehet hogy a pogány magyar képzelet tündérei azon egy láthatatlan nép,csak a nevük más.Lehet,hogy az elhalt emberek.Őket érezzük meg,s őket nevezzük nimfáknak,tündéreknek.Lehet,hogy a testet levetkőzve tovább élünk a földön,mint tűzből felszálló fény,virágból felszálló illat.Ki tudja,nincs-e éppen olyan s még nagyobb életvilág a láthatatlanságban,nincs-e ott is ember,állat,virág,nincs-e ott is számokban le nem írható sokasága az élő millió fajtának,amely ott is végtelen időben folyton hal ás folyton újra születik.
Én,az emberfajta,e láthatatlan élőket érzem a virág illatában,a szellőben,a fényben,a sötétben,a zenében,a tűz lángjában,a csöndességben.És a gyöngyvirágot csókolva őket csókolom.
              Gárdonyi Géza: Gyöngyvirág (részlet)

Minden teremtmény lelke az illata.
        Parfüm c. film