Egy simogató kéz,egy sóhaj egy lehelet.
Bennünk él a múlt,egy végtelen szeretet.
Van egy nap,amikor kimegy a falu a temetőbe,virággal és fénnyel,ami elmúlik és békével,szeretettel,ami nem múlik el.Nincs már ezen a napon fájdalom,csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett,mint maga az ősz bánatos,ködös álomra készülő ragyogása.
Fekete István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése