Szent Jakab hava-Áldás hava

A római naptárban a hónap eredetileg a fantáziátlan Quintilis, "ötödik" nevet viselte,mivel az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt.I.e.44-ben Marcus Antonius hízelgő javaslatára nevezték el júliusnak Julius Caesarról,aki e hónap 12. napján született.

Őseink az esztendő körének szokásrendszerében a júliust Áldás vagy Szent Jakab havának nevezték.
A nyár legmelegebb hónapja,a július sem mentes a szélsőséges hajlamoktól.Ilyenkor kúszik a legmagasabbra a hőmérő higanyszála,jut uralomra a tikkasztó forróság,ám ugyancsak ilyenkor szakíthatják félbe a rekkenő hőséget az égiháborúval ránktörő heves záporok,esetleg jégesők.

Mindenesetre ez az időszak már végképp a nyár legnagyobb munkájára,a gabona betakarítására összpontosította a régi gazdaemberek figyelmét.Szép időt vártak ilyenkor,Szent Jakab havában a régi öregek,ha reggel és este a füst egyenesen,magasra szállt,ha napnyugtakor tiszta volt az ég és a csalogányok szorgalmasan énekeltek.Bizonyosra vették a rossz idő közeledtét: ha a kakasok napnyugta után kukorékoltak,vagy ha a varjak,a gyöngytyúkok és a pávák sokat kiáltoztak.

Ó,édes napsütés! felém ragyogva fordul
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
Megannyi drága serleg,színültig telt kehely,
Melyből a habzó,dús fény részeg bőséggel csordul-
És részegít a látás,szeszéllyel kitalált
Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
És csak iszom a fényt....szomjas,szegény szememhez
Emelem az ömlő fény egyetlen italát......
              Tóth Árpád: Ó,édes napsütés!....

 Esik a nap!
Szakad a súlyos,sűrű zápor
zuhogva istenigazából.
Állok,s nyakamba hull a lángderűség!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás,lenge hűség...
Óh gyönyörűség!

Hangos virág
kiált,bíbor színekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh,gyönyörűség!
        Babits Mihály: Nyár (részlet)

Fáradtan,ahogy ahhoz illik,
ki nehéz sárból vétetett,
nézem a tündöklő eget,
melyben itt is,ott is kinyílik
egy-egy repülő kis virág;
nézem,hogy jönnek,szikráznak a lepkék
a levegőn,a réten át.

Mint lelkek jönnek,imbolyogva,
az illatpárás domb felett:
mind egy-egy láng,átgyúlt üveg
repülő,élő kis vitorla,
szárnyas tűz:kék,fehér s arany:
mozgó ragyogás a táj,mint az álom,
és mint az álom,hangtalan.

S ha csupa fény és csupa illat
nekem is ez a délután,
őnekik egész óceán:
benne dőzsölnek,rajta ringnak,
méztől s fűszertől részegen:
repülő lelkek táncos gyönyörétől
repül s táncol a végtelen.
          Szabó Lőrinc: Lepkék tánca (részlet)