2012. április 4., szerda

Húsvét története

Gondolom észre vetted már,hogy Húsvét dátuma évről évre változik.Akkor, hogyan tudják mikor van az ünnep??Ezt Te magad is kiszámolhatod úgy,hogy megfigyeled mikor van az első telihold március 21 után és akkor az utána következő első vasárnap lesz Húsvét.Azért tudják,hogy akkor volt,mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján fogták el Jézust.Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával Jézus és a tanítványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg,megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (macesz) és megitták az előírt több pohár bort.
Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot,hogy Paszcha(görög,orosz)Pascua(spanyol)Páscoa(portugál)Pasqua(olasz)Paque(francia)Paste(román)Plske(norvég).


A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe.Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban.A történet szerint két nappal előtte,pénteken,feszítették keresztre őt a római katonák,azzal vádolták,hogy lázította a népet tanításaival és hogy Ő akart lenni a király.Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére,kezét,lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatettek egy papírt,amin ez állt: I.N.R.I.-Iesus Nazarensis,Rex Iudeae-Názáreti Jézus,Judea Királya.A keresztre feszítés után,néhány órán belül meghalt,a családja eltemette,zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák-hegyén és egy nagy,nehéz kővel takarták be a sírt.Lévén hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell,a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki a sírhoz.De üres volt a barlang!Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt,mert feltámadt!"



Virágvasárnap: A húsvét ünnepét megelőző vasárnap,virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház,hogy Jézus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.


Nagycsütörtök: A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Jézusnak az Olajfák.hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkben.Ilyenkor elhallgatnak a templomok  harangjai,azt tartják,a harangok Rómába mentek,ott gyászolják Krisztust.


Nagypéntek: Nagypéntek,Jézus Pilátus általi halálra ítélésének,megostorozásának és kereszthalálának a napja.


Nagyszombat: Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról.hogy Jézus -amint azt előre megmondta- harmadnap hajnalán feltámadt halottaiból.Véget ér a 40napos böjt és újra megszólalnak a harangok.Legjelentősebb eseményei a Nagyszombatnak a víz illetve tűzszentelés.Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is.


Húsvéti ajándékozás: Régi időkre nyúlik vissza a húsvéti ajándékozás szokása.Az első húsvéti kosarat Assisi Szent Ferenc kapta,aki a böjt hat hetét egy itáliai szigeten töltötte.A szigeten csak apró állatok laktak és így társa a legenda szerint csak egy apró nyúl volt,aki madárfészekből készült húsvéti kosarat adott neki.
A húsvéti kosár később már gallyakból és levelekből készült,ma pedig már szalmából vagy gyékénykosárból,fűvel bélelve.A kosárba a finomságokat a nyuszi hozza,így a hímes tojást is.Édességek csak a XVIII.sz. végétől találunk a kosarakban.Kiscsirkét,kisnyulat azért ajándékoznak húsvétkor,mert ezek már az újévben született jövevények,így az újjászületést szimbolizálja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése