Viharos élet

Végsőt lobbant az alkonyat.
A napkorong felhőkbe csúszik,
s a fellegek felizzanak
fenségesen,mikor búcsúzik.

A ködlő távolban amott
baljós ég komorul,alatta
forognak néma viharok
jós tűz-szemükkel villogtatva.

Puszta a föld,sárgán dereng
az éj,a holdfény meg se moccan.
Jégborzadály és néma csend
lakozik fagyos csillagokban.

Győzelmes arcod ismerem,
hívó szavaddal hallhatón szólsz,
tud lelkem a te nyelveden,
de engem már hiába unszolsz.

Puszta a föld,a hold ragyog-
ne hidd,hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
Jégborzadály,csendje fészkel.
               Alekszandr Blok: Vihar előtt

 Minden vihar a reményt hordozza.A reményt,hogy valahogy reggelre megint minden tiszta lesz -és még a legaggasztóbb foltok is eltűnnek.A kétely,hogy a szeretett férfi vajon ártatlan-e.A következmények,amiket az ő hibája miatt viselünk.A sebek,amit a hűtlenségével okozott.Vagy a csókjának emléke.
Így hát várjuk,hogy elvonuljon a vihar,s közben reménykedünk a legjobbakban.Habár a szívünk mélyén tudjuk,hogy vannak letörölhetetlen foltok.Amiket semmi nem mos le.
                 Született feleségek

Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.
Felborzad a szél.Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp.Nézek utánad.

Elporlik a csöpp.De a test csak utánad
nyújtózik,az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szorítást,a szerelmet!
Emlékszik és gyötri a bánat.

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad,elébed,
ó,semmi,de semmi se már! Ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.
                   Radnóti Miklós: Zápor

Az ember élete olyan,mint a patak.Néha megzavarodik és törve-zúzva kiárad,de mindig visszatér a medrébe.
                   Fekete István