Szép nyári nap

Olvadt arany forr,sistereg,
aranypor hull a gabonára,
arany a pásztorok juh-nyája,
szirmokra szórt-arany pereg.

Áradnak tőle mindenek,
csapong pogány -isten szárnya,-
olvadt arany forr,sistereg,
aranypor hull a gabonára.

Oly tikkasztó a napmeleg,
a földet megüli varázsa,
s minden nő lángokból világra-
lopott tündér lesz,lengeteg,-
olvadt arany forr,sistereg.
               Alexandru Macedonski: Arany rondó

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál,neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba,szívedbe,fogaid közé:
Örömmé égjek,váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
Örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked,mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár,szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk.....
                Gyurkovics Tibor: Minden levél

Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött,
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.

Fáradt arcom szelíden
Tüzesítette a fény,
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én,

Arra,mikor -halk hajó
Titokzatos tengeren-
Fekvőszékem útra kél,
S lázam sodrán ring velem

Felelőtlen,gyönyörű
Fantázia -tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:

Mindaz,ami sohse lesz,
Mindaz,ami sohse volt -
Így indultam ma is el,
Húnyt szemekkel,mint a holt,

Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat

Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.

És egyszerre úgy esett,
Telin,forrón,hirtelen
Rád gondoltam s arra,hogy
Messze vagy és jaj nekem.

És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.

És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.

Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,

Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot,
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.
         Tóth Árpád. Elejtetted a napot

Ebben a rekkenő hőségben,
Ha felnézek az ég kékjére,
Látom,ahogy a nap szinte belefolyik a tenger vizébe,
Ott oltja szomját,
Itatja izzó korongját,
Beleolvad a nagy kékségbe,
Sötétség jön most a helyére,
Lassan a hold fénye tükröződik már a vízen,
Fodrozódik a langyos esti szélben a tenger szelíden,
Meghitté válik a pillanat,
S csak nézem a vizet,mely elaltat.
                  Mihalik Anikó