még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se -jaj,elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot,mely életemet
úgy édesíti,édes nevedet:
nevedet,édes,a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpíti közegeddé,nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át,
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba,tüdőmbe,hogy
már majdnem te vagy,amit beszívok,
már majdnem te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka,te,vagy nála édesebb.
Szabó Lőrinc: A neved
Olyan ez majdnem,egész olyan ez,
mint a szerelem.Most,öblít a szesz,
a részeg láng.Mélybíbor trombiták
hozzák a lélek örök hajnalát.
s a tudat a húsnál meztelenebb.
Vagy hangos tükör vagyunk?Idegek
feleselése?Kiéivel?A
táj ismerős: zöld-arany mámora
ringatott fénynek,árvíznek...Mikor?...
Csak az néma volt...Ez meg...Hogy sodor
a megállt idő!...Csukódik a szem,
s álom harsan át érzékeiden,
álom,mely tűz-ábrákká alakít,
álom,mely lázként tágít,zsugorít,
álom,melyben viharként száll veled
a tulajdonképp tétlen képzelet,
álom,melyben ég s föld zeng s tündököl,
és egész testünk csorduló gyönyör.
Szabó Lőrinc: Mint a szerelem
Ugye?csak csodálkozni jó!
csak felejteni,hogy: vagy!
Nehéz tested elpárolog,
kemény lelked megolvad.
Valami átkapcsol.Hová?
Mikor?Nem érzed: oly gyors!
Fölitat a gondolatod,
pedig már rá se gondolsz.
Mint szünő fájdalom,egész
életed visszaindúl,
vissza,születésed elé-
csak juss túl,magadon túl!
A többit már nem is tudod,
úgy elaltat a béke,
érzékeid s a túlvilág
titkos szeretkezése.
Szabó Lőrinc: Csodálkozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése