"szeptemberi életérzés"

Gesztenye termés koppan a földön,
szétnyílik a tüskés,puha börtön.
Barna lakója messzire gurul.
A tájra reggeli pára borul.

Sárga levelek,halkan libegve
ereszkednek a parti fövenyre.
Őzek állnak a gázlónál sorba,
óvatosan a szomjukat oltva.

Búcsúznak a gólyák is a tájtól,
Vadludak bújnak elő a nádból.
Szárnyra kapnak és vissza sem néznek
nem itt vágnak neki a télnek.

Feljön a nap,elillan a reggel,
Terül a fény,bizsergő meleggel.
A nyár búcsút súg,langyos szellővel
helyet cserél a gyönyörű ősszel.
       Éles Attila: Búcsú

Sokaknak hoz gyomorszorító érzéseket az ősz beköszönte,én mégis máshogy érzek és a szívemben kellemes mozgolódás lesz úrrá.Hát végre itt van,amire vártam.Köszöntelek téged újra szeptemberi életérzés.
Azt mondják az ember bármikor kezdhet új életet és én elemi erővel hiszek is ebben.Ahogyan hiszek a változás erejében is,amit csak és kizárólag mi teremthetünk meg magunknak.Egyedül én lehetek az,aki pontosan tudja,hogy mire vágyik és aki elkezdhet működni olyan energiaszinteken,amik megmozgatják a körülöttem lévő dolgokat is.Hinni kell abban,hogy az álmok nem csak a fejünkben léteznek és bár bolondnak tarthatnak azért,hogy olyanért küzdünk,amit sokan még csak hinni sem vélnek,kell,hogy kitartsunk valamiért.Belülről kell motiváltnak lenni,nem a külvilág reakciói által.A belső hang az igazi irányadó,ha hallgatsz rá.Ha képes vagy letenni az egót és elfogadni azt,hogy az csupán egy hamis illúzió.
Az ősz számomra elhozza az új kezdetet,az új reményeket,mert nem fáj az,hogy az elmúlás is benne van.Az elmúlás.Már maga a szó is fájdalmat foglal magában,nemhogy az érzés,de csak addig,amíg bele nem megyünk és át nem éljük teljesen,megélve benne a mélységet,magasságot.Elfogadlak teljes egészében.Azt hiszem,néhány ember az életünkben,néhány dolog a mindennapjainkban,arra ösztönöznek és tanítanak minket,hogy elfogadjuk az elmúlást,az elengedést.
Lehullnak a levelek és ezzel együtt elengedhetem én is a szomorú érzéseket,amiket a pezsgő nyár végezet okozott.Elengedlek téged is,nyomasztó gondolat a fejemben.Elengedem,hogy nem vagyok képes többet tenni.Hogy nem vagyok képes újra elérni azt,amit egykoron sikerült.Elengedem a félelmet és a korlátaimat.A korlátok,amiket magunk köré vonunk minden egyes elszalasztott pillanattal és minden egyes megbúvó érzelemmel.Minden "talán"-nal és "majd"-dal.Nincs tovább halogatás és elszalasztott gondolat,vagy pillanat.
Szeretem,ahogyan átjárja a lelkemet az ősz illata.Ahogyan befogadom a természet irányítását,ami megmutatja,hogy van kezdet és vég,hogy semmi sem állandó.Hogy a fák kopársága is csupán egy múló állapot,mert eljön majd a tavasz és újra minden magára talál.
Hát ezt jelented nekem ősz,te az új remények elhozója.
             Mounaji Barbi  (forrás: stylemagazin.hu)