lebegünk a világ dolgai fölött,
mint a súlytalan madarak,
mint a levegő,mint a semmi.
Nem akarunk semmit,de éjszaka
vágyaink lila lánggal égnek,
s reggelre megszületnek bennünk
a föld,a nap és az állatok.
Mi vagyunk a föld,a nap és az állatok,
a lassú folyók és a messze
hegyek hullámzó éneke,
határtalan alázat.
A földért és a fákért és az égért,
az állatokért és az emberekért vagyunk,
a kemény falakon áthatolnak
remegő sugaraink.
Megértésünkben felolvadnak a kövek,
az utak összefutnak,
Szemeinkből a földre
a jóság szüntelen zuhogása árad.
Érezzünk ereink lüktetését,
időtlenek,határtalanok vagyunk,
s magunkban oldjuk
az újuló és porladó világot.
Lator László: Jóság
Csak te tudod,te tudhatod,
Utam honnan,merre tart,
A hold alatt,az ég felett,
Mi volt az,mi felkavart.
Csak te tudod,a szememben
Hová utaznak a fák,
Hajnalokon a csillagok,
Hová gurulnak tovább.
Csak te tudod,a vágy nehéz,
A kő,a sár nem nehezebb,
Arcodban megfürödhetek,
Hogy aki voltam,az legyek.
Nagyálmos Ildikó: Reinkarnáció
Nem is vagyok csak hegedűhúr
nem is vagyok csak csobogás
az ablak előtti időn túl
patak vagyok és semmi más
És ködben állnak kinn a fák
suhogva,mint a mente
és elszállnak az ifjúság
végén a végtelenbe.
Gyurkovics Tibor: Séd patak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése