Lélek

Hunyt szemmel bérceket futunk
s mindig csodákra vágy szívünk
a legjobb,amit nem tudunk
a legszebb,amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd,ki unod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.
          Babits Mihály: Hunyt szemmel

Csillagok mögé bújik a lélek,
Fényével játszik veled.
Útja honnan-hová vezet,
Hogy megértsd-csukd be a szemed!
                    :Tükörvilág

 Ma lelkemet libegni bontom,
Mint zászlót zúgat szűzi szél,
Kitűzve büszke bástyaponton,
És leng s ragyog és leng s zenél.

Ragyog és leng,mint drága kelme,
Melyet ha duzzaszt tiszta lég,
Úgy csattog,mintha énekelne,
S mint nagy selyemszárny,égbe kelne,
S kék keblére zárná az ég.
         Tóth Árpád: Ma lelkemet.....

Mint néma csónak parttól az éjszakába,
Úgy távolodik lelkemtől a lelked.
Vágyakozásod sötét hullámain
Úgy siklik tova s mindig távolabb,
Mintha sohase jönne vissza többé.

Tudom,a hajnal hasadását várod,
Tudom,a kelő napot köszöntöd holnap.
S míg hívő vággyal tovasiklasz tőlem,
Alattad örvény,fölötted a vihar van.
Fuss csak,repülj hát,rajta! Könnyű csónak.

Ha vágyad örvénylő vizei elsimultak,
Vihar múltán,ha nyári nap ragyog,
Az örök mámort,majd ha sehol se lelted:
Visszafog térni lelkemhez a lelked,
Mert az örök part -mégis- én vagyok.
            B.Radó Lili: Part