Ég és föld között

Augusztusban,mikor enyhülnek az éjek,
csillagok hozzák az álmaink elénk.
Zuhannak,majd mikor szívünkig elérnek,
gyönyörű fényük a távolságba ég.

Ha szökik egy levél,követi a másik,
sárgára aszalva csillámló nyarunk.
Látod,minden szépség a föld felé vágyik,
mi mégis folyton az égre bámulunk.
          Sárhelyi Erika: A föld felé

       Már nem fáj más,
Csak az fáj mindig jobban,
      Hogy égő sebeim
Olyan világtól-idegen sebek,
És a szívem más szenvedők szívével
      Nem egy ütemre dobban.
      Már nem fáj más,
Csak az fáj mindig jobban
Hogy önmagamba lassan visszanőttem.
Betokozódtam,elszigetelődtem.
Mint a temetkező selyembogár:
Magam a selymeimbe beleszőttem.

Szeretnék egyszer lepke lenni még.
Öröm mézét,búbánat harmatát
az arany élet-réten vinni szét.
Leszállni minden virágkehelybe,
S megtapintani a virágok szívét.
Szeretnék egyszer hívő,hevülő,
Lengő,lebegő lepke lenni még.
         Reményik Sándor: Már nem fáj más....

Ha lepke lennék
színes álomszárnyakon
lebegnék feléd.

Ha virág lennék,
tárulkozó szirmaim
nyújtanám eléd.

Ha madár lennék,
szárnyaim hűs árnyával
cirógatnálak.

Ha álom lennék,
minden csöndes éjjelen
megtalálnálak.
          Szabolcsi Erzsébet: Dal