nem szó és nem írás,
csak jön,aminthogy fúj a szél
csak jön,mint a sírás.
Nem keresem a rímeket,
a dallamot,zenét,
csak átadom a föld,a nap
a hold üzenetét.
Csak állok,mint az út porán
vad cserje,egymagam
s néha tündérré változom,
virágom annyi van,
illatot írok akkor én
és mézet pergetek,
pillék és méhek szomjasan
isszák e versemet.
S ott lengek ősszel lombtalan,
csupaszon,meztelen,
tar ágaim remegnek,mint
a húr egy hangszeren,
vihar vad ujja megcibál
s a zápor rámszakad,
ez is zene,kottája nincs,
leírni nem szabad.
Véremből ne legyen betű,
se szó,se dal,se rím,
peregjenek el hangtalan
halk szívveréseim,
csak úgy,mint felhők szállanak,
mint percek pergenek,
mint fönt a csillagénekek
némán ellengenek.
Várnai Zseni: Csak jön.....
Úgy jön ma már,mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is,hogy nem vagy itt,
holdad vagyok,mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.
Feléd fordítom arcomat,mert tőled
hullhat csak rám a fény és a meleg,
s olykor,mikor közeledbe érek,
már azt hiszem: most....most elértelek!
Kinyúl felém napszemed fénysugára,
megérint,mint egy csók a téren át,
s e fény visszfénye tükröződik rajtam,
mikor átúszom a nagy éj tavát.
Sötét lennék,ha nem ragyognál nékem,
lehullanék,ha Te nem vonzanál,
úgy tartasz engem óriás erőddel,
úgy húzol,mint egy mágikus fonál.
S mikor egy világrobbanás hatalma
égen és földön mindent szétlövelt,
akkor zuhantunk egymás közelébe,
karod elkapott és védőn átölelt
egy pillanatra,aztán elszakadtunk
pályánk sínére parancsolt a rend,
a csillagok fészkükre visszaültek,
s a hold újra a nap körül kereng.
Megyek feléd,de soha el nem érlek,
bolygok körülötted,s önmagam körül,
bezárt világ,mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásod szárnyain röpül.
Várnai Zseni: Megyek feléd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése