2015. március 25., szerda

"A mindenség szerelme"

Kezdetben volt a csönd és nem tudta még,
hogy miért kíván szeretni....

Kezdetben volt a hang és nem tudta még,
hogy miért kíván szeretni....

Kezdetben volt a köd és nem tudta még,
hogy miért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...
lassan,tompán,mélyéből remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt,a csontváznélküli,reszkető,
lágy indulat,a szurok-sűrű fortyogó,forró akarat
világ-tűz,vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok,test-nélküli vallomások....

Én nem kutattalak,mint csillagász az égen
egy új csillagot.
Matematikával,képlettel,logikával
számítva ki,hogy másutt sehol,csak ott lehetsz,
csak ott vagy,ott,az idők kezdetétől,
társak között,még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt....

És mégis éreztelek és mégis tudtalak,
robbanva törni készültem feléd,ragyogva vártalak,
de még csak reszketés,sejtelem
voltál te is,voltam én is szívedben,
mégis tudtalak,
tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,
hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,
mert hiszem,hogy van eleve-elrendelés,
mert ehhez az értelem kevés,
és nem oly céltudatos a megismerés,az elhatározás,
mint az órával mérhető idő,
s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,
fölfogtalak és vártalak,
tudtalak léttelenül,
mert kezdetben közös volt minden elem,
mert kezdetben én is a csönd virága voltam,
mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,
kezdetben csak a vágy volt,
ahonnan fölszabadultál.....
         Juhász Ferenc: A mindenség szerelme


Aranyló Fénymag,Mindenség Öle
Letűnt idők izzó tükre és szerelme
Eleven álmok szíve és reménye
Bennem izzó édes isteni ígéret

Arany folyó ringat csodás ébredésbe
Ma minden olyan mesés,mint ez a szép élet
Kilépek a Fénybe,mindig új reménnyel
Talán ez a nap lesz beteljesedésem!

Annyi titkot kaptam,annyi kincsem van már
Köszönöm ezt Annak,Ki az úton rám vár
Hogy adom most tovább a sok szenvedőnek
a sok szép virágot,mik szívemben nőnek?

Angyalok álmai virrasztanak bennem megigézve
százszínű kristályok fénye lobog minden kis képben
letűnt évmilliók vágyai sóvárogva égnek
kisírt szemű idők tükrében az égnek

Talán egy dal vagyok,mely átrezeg a csönd húrjain
Egyszer majd célba érek,s felragyog bennem a kincs
Kiárad a fényem akkor majd a Mindenségbe
S mutatja az utat minden eltévedtnek

Beteljesül egyszer minden isteni ígéret
Megvalósul minden,amit álmomban kértem
Felragyog a Prímgyöngy a Mindenség Lótuszában
S fénnyé olvad a dal a Csönd szívébe zárva.
              Kristóf Miklós: Aranyló Fénymag,Mindenség Öle


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése