Oly elviselhetetlen,milyen szépek...
Már ért-e mást is szíven ily bűbáj,
Ha őszi fénnyel langyosul a táj,
Hogy érzi: asszonyokra nézni fáj....
Tóth Árpád: Ősszel az asszonyokra...
Már nem hallom a suttogásod
s e néma csend,úgy szíven üt,
a dér belepte őszi réten
téged sejtlek mindenütt.
Ha a szél-tépázott fák alatt
még édes arcod feldereng,
átérzem,hogy a mulandóság
miért fáj és mit jelent.
Már nem hallom a suttogásod,
csüggedten állok,mint a fák
amikor az őszi sóhaj
szárnyra kél a tájon át.
Kormányos Sándor: Őszi sóhaj
Október.Pompa és szín nincs tovább
Ó,mikor még arany fény lihegett,
S tömör bíbor és roskadó brokát
Fedte a kéjes,ájult ligetet...
Már meztelen az erdő. Végesvégig
A züllött úton roncs,bú és szemét.
Korhadó tönkök. Egy nyirkos,setét
Kórón vén varjú hamvas hasa kéklik.
Ősz,fáradt Isten! -csendes és unott,
Kinek halovány ujjaid közül
Arany hullt,s már aranyaid unod,
Szeretsz-e? -lelkem hozzád menekül.
Szemed sárga,hűvös nézését küldd le
A szívemig a hervadt végtelenből,
Ím hozzád búsan és keserűen leng föl
Eltűnődésem lassú tömjénfüstje...
Tóth Árpád: Október (részlet)
Eső utáni fény,különös fény,mit játszol
oly méla-frissen,égő-hüssen a csillogó utcákon?
Utcákon,utcámon,utcánkon,édes:
szeretem ami szomorú,szeretem ami fényes.
Mily sűrű,mily nedves színeket csorgat és csünget
az égi ecset,mely sokszor oly sötétre festette életünket!
S innen az emeletről -pici tókat,ingókat,elfutókat,
látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.
Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap
az Égbe,mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat
engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol
mint a felhőt és tócsát,amit senki se gyászol...
Óh jaj,mi készül itt,térben és időben,micsoda föstmény!
...Eső utáni fény,méla-friss,égő-hűs,különös fény...
Babits Mihály: Micsoda föstmény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése