Párizsban jártam

A pillanat szépsége abban rejlik,hogy gondolkodás nélkül éled meg.
             Nagy Ilona

Nem szabad egyedül utazni.A magányos utazó kényszermunkát végez.
Csak bizalmas és tapintatos társaságban szabad utazni.Egy érzékeny és fogékony lelkű nő,egy figyelmes és türelmes barát társasága megsokszorozza az utazás élményeit,fokozza a látnivalók színességét,segít megérteni mindazt,amit az út és a világ mutat.
             Márai Sándor

Franciaország bámulatos fővárosáról,Párizsról annyi de annyi közismert mondatot sorolhatnék. "Párizs a fények városa!", "Párizs a szerelem városa!","Párizs a bohémek és a művészet városa!","Párizs a divat fővárosa!",és Igen,valóban "Párizs megér egy misét!".
IV.Henrik szájából hangzott el,az előző mondat aki -hogy a katolikus Párizst békés eszközökkel bevehesse- harcos hugenottából hívő katolikussá lett,s pálfordulását így okolta meg :
                                            Párizs megér egy misét!
..........nem tudom,csak továbbra is kissé közhelyes mondatokkal folytatni,Párizst látni és érezni kell! mérhetetlen vibrálását és egyben nyugalmát,a gyönyörű épületek egységét és mégis másságát,a számtalan kávéházat ahol vadidegen emberek összeérintett vállakkal üldögélnek aprócska asztalok mellett,és tényleg mintha színház lenne az egész világ,a kávéházi székek legtöbbje az utcai forgatag felé néz,mintha valami premier előadáson lennének,a latin-negyed zsongása és vérpezsdítő lendülete,és ami engem tökéletesen elbódított,az illatok,hol egy friss,gőzölgő croissant habos kávéval mennyei illat-harmónia,hol egy parfüméria mámorító illatfelhője,hol a parkok "zöld" illata,bár lehet,hogy "érdekesen" hangzik de a Louvre-ban éreztem,hogy a történelemnek és a művészetnek is van egy különleges illata (jó,tudom kicsit illat-mániás vagyok).........szóval ha egyszer már láttad Párizst,nem tudod elengedni visszavágysz,hogy újra meg újra lássad!!
Én úgy érzem hogy Párizs méltóságához fel kell nőni,kell hogy érett legyen az ember mert csak így látod meg azokat az apró részleteket,pici nüanszokat,amitől ténylegesen ez a város egy tömény elegancia.Itt most nem csak a külsőségekre gondolok,hanem helyzetekre,ahogy az emberek tisztelik egymást és a szinte mámoros élet szeretetükre,elég egy üvegbor egy kicsi zöld füves terület,(Párizsban rengeteg van) napfény és egy kedves ismerőssel órákig elüldögélnek és beszélgetnek,semmi mást nem csinálnak csak élvezik egymás társaságát,a napfényt és az életet.Ezt mi soha nem fogjuk megtanulni,de úgy gondolom nem is lehet,ebbe bele kell születni......... Belegondoltam (nem kellett volna) ha ez a szituáció e keserű,mosolytalan,kis hazámba történik,ott kezdődik hogy az embereknek lassan már nem lesz kedves ismerőse,mert irigyek és teljesen közömbösek vagyunk egymás iránt (ez nem változik,ha külföldre költöztünk,akkor sem,talán ezt belénk kódolták) de ha mégis lenne egy kedves ismerős,először a közterületes jönne és bírságolna,hogy ne üljünk a fűre (bár tökre kiszáradt,ápolatlan és tele van kutyaszarral) aztán jönne a rendőr és megbüntetne mert közterületen ittunk..........hát ezek után már észre sem vesszük,hogy süt a nap.......de sajnos,Magyarország én így szeretlek!!
       
Párizs szépségével és eleganciájával,birtokolja és egyben leegyszerűsíti az Életet,.......örülj neki .....és ennyi.

Az emlék olyan,hogy attól sóhajtani kell,mert belül valami elolvad.
            Jókai Anna