2015. október 15., csütörtök

Romantika

.....ez az érzés,ez a szó,nekem Párizzsal ( előző bejegyzés) összefonódott.....


Mindnyájan vágyunk arra,hogy felfigyeljenek ránk,megértsenek és dédelgessenek bennünket.Mindannyian különlegesnek és egyedinek érezzük magunkat és sóvárgunk,hogy legyen valaki,aki hozzánk hasonlóan különleges,akivel kölcsönösen megbecsülhetjük egymást.Azt akarjuk,hogy legyen valaki,aki választ bennünket és a maga világának közepébe helyez.Romantikát akarunk,hogy elevennek,szükségesnek és pótolhatatlannak érezhessük magunkat.
           Shmuley Boteach


Semmit sem kértem,és mindent kapok.
Hajnali csókjaid nyakamon
lüktető gyöngyfonatok,
egymásra nyíló
szemünk fogyó fényében
fürödnek a meg nem született pillanatok.
Így tarts mindig,
te maradj óriás,
fölém hajolva a kegyelmező,
végső robbanás..
          Zajácz Edina: Így tarts


Verseket nem azért írunk és olvasunk,mert menő.Azért írunk és olvasunk verseket,mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk,az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel.Az orvostudomány,a jog,a közgazdaság....ezek mind nemes dolgok,kellenek a lét fenntartásához,de a költészet,a szépség,a romantika,a szerelem: ezek azok amikért érdemes élni.
          Holt költők társasága  c.film


Nekem a boldogság ringatás a te meg énben,
mikor bámulástól halhatatlan két kávészem.

Nekem a boldogság ujjak közt csorgó dinnyelé,
ahogy repülőt nézve mutatunk az ég felé.

Nekem a boldogság egy cseresznye-fülbevaló,
amit este megeszünk,mert holnap másik való.

Nekem a boldogság dübörgő mellkasod odva,
ahogy hozzádőlök könnyeimet visszafojtva.

Nekem a boldogság fával rakott vesszőkosár,
amíg várjuk csendesen,hogy újra érjen a nyár.

Nekem a boldogság,ha neked lehetnék közhely,
minden szavadban ott vagyok,mégis-mégis több kell.
          Zajácz Edina: Nekem a boldogság


A romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe,mint fehér lovon egy királyfi,hanem úgy lopakodik mellénk,mint egy régi jó barát,csendesen,észrevétlenül,talán prózába burkolózva,amíg egy váratlan pillanatban a rá hulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet.......
           Lucy Maud Montgomery


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése