Lázasan várom ablakomból,
hogy fejet hajtson az éj,
s milyen lesz ha felsuhog,
mikor szárnyam bontom szét.
Látom még ki álmát keresi,
ahogy átsiklok a városon,
ablakából reménye ég,
mint fenn a tüzes csillagok.
Szunnyad a folyó is,
lomhán ringva medrében,
mégis hív,hogy üljek mellé,
és oltsam szomjam vizében.
Táncolunk,majd csókot hint
hűvösen a kezemre,
ködbe vész s talán itt se volt
a szél hűtlen szerelme.
Haza kéne repülni,
int sietve a hajnal,
ne higgyem ha hívogat,
csak eléget a nappal.
De késő már az intelem,
a fény örvénye megragad
ki látott,már csak az hiszi
szárnyam volt az,mi hamu itt maradt.
Lénárt Anita: Álmodtam szárnyakat.
Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullana ez az égre szálló madár,
ha a két szárny elválna.
Két szárny vagyunk,de fenn a fellegekben
nem szállhatunk,csak mind a ketten
szívverésnyire pontos
együtemben.
Szállj hát velem
egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
-szárnyak lettünk egymással.
Váczi Mihály: Két szárny
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése