Májusi orgona

A csoda-májusban,amikor
rügy pattan minden ágon,
akkor nyílt ki szívemben
a nagy szerelmi álom.

A csoda-májusban,mikor
madár szólt száz határon,
akkor sírt föl előtte
epedő vallomásom.
        H.Heine: A csoda májusban

   
Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán azért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.
          Orgona,orgona
          illatos muzsika,
          zengő és libegő lila virág.....
          fürtjeim lengetem,
          illatom pergetem
          szakíts le hát engem,
          s légy boldog te világ,
          légy boldog te világ!
Bimbaim bomlanak,virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom......
          Orgona,orgona
          illatos muzsika
          zengő és libegő lila virág.....
          fürtjeim lengetem,
          illatom pergetem,
          szakíts le már engem,
          s légy boldog te világ!
          Légy boldog te világ!
        Várnai Zseni: Orgona

Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rossz jóslat,perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?
         Tóth Árpád: Május

Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyűlt a roppant
éj tavába,a völgybe,ahogy
nyomta a párás ég: nehéz
volt,mint sűrű zene,mint sűrű méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körül,mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.

Mert tündér volt,igazán az: úgy ébredt,
mint alvó agyban a túlvilág,
vagy halk izzása a testi kéjnek,
amit hajnalban szít a vágy.
Az kezdte,az orgona! A mai! De
félszáz tűnt május hozta vele,
jázmin,rózsa s akác özöne
ringatta vele,lidérc kísértet,
a rég s a nemrég illatát.

Káprázva álltam a kapum előtt és
ópiumittas szellemek
kaszaboltak,mint zene a levegőt és
ahogy a fény az üveget:
csókolva,belül,selymesen,
mint mikor mélyen,a meztelen
szív alján zsong a szerelem
s lobbanni gyűjtenek új erőt
és csendülni a lankadt idegek.

S a rácsnak dőltem,az édes égig
tágulva,nyílva,ahogy soha még,
és ittam az orgonaízt,a régit,
az újat,a zenénél zenébb
mérget,emlékek és tavaszok
szeszét,és amit a jelen adott,
a visszatért nagy pillanatot,
mely a betegen ím újra végig-
borzongta az élet gyönyörét.....

Öt napja,öt éje......Az orgona kezdte,
s azóta csupa fölszakadt
sajgás vagyok,álom és csupa zsenge
sóvárgás,néma indulat,
s az hangot követel,éneket,
zengőt,emberit,édeset,
mintha enélkül -így fenyeget-
nyomtalan halnék szét az egekbe,
ahogy a májusi orgonaszag.
        Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag