A szemedet,arcod mélységes,sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt,homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
Mélységes érctó,érctükör,fémtükör,mesebeli,
szédülsz,ha belevillansz; ki tudja,mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme
tudhat így fényleni?
Mély,fémfényű,szürke,szépszínű szemedben,édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen -hallani nem lehet,talán látni sem:
az látja csak,aki úgy szeret,mint én,édesem!
Babits Mihály: Szerelmes vers
Hajadnak nyírott lombját,arcod üdvöz
rózsaszínjét,szemed acélát
amit a lélek halk ezüstje ötvöz
s tested,meleg méhkasát vágyaimnak
orvosság módra issza színvak
szemem,amely minden világot
mindig egy színnel sötétebbre látott.
Oh jaj minden világ csak belül ég
s a testek csunyán elernyőzik,
de a tied átlátszó,mint az ég
melyen aki jól átnéz,ott az Isten!
Így látom én a szemeidben
a lélek paradicsomát
felhőknek és fényeknek otthonát.
Babits Mihály: Hajadnak nyírott lombját
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szelíden,mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segítgetik
egymást egy messze életig.
Babits Mihály: Játszottam a kezével (részlet)
Annyi év,annyi év:
a szerelem tart-e még?
Azt hiszem,kedvesem,
ez már rég nem szerelem,
A szerelem meggyújtott,
meggyújtott és elfutott,
itt hagyott,
itt hagyott.
Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.
Nem is két fa,két olajkút
és a lángjuk összecsap -
mélyek,el nem alszanak.
A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.
Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?
úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve,kegyetlen
s érzem,hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.
Babits Mihály: A szökevény szerelem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése