Nem tudok én okosan
beszélni veled,mert
a szép test nyugtalanít:
nem látlak annak,aki vagy,
nem az vagyok,aki voltam,és
sokszor a szó csak azért
fontos,mert amíg
akadozva másról
beszélsz,én már az eljövendő
csókot látom a szádon.
Mindenkinek érthetetlen
a másik - én tudom,hogy
csak akkor enyém a gondolatod,
ha te is enyém vagy - óh,amíg
külön vagyunk,nem elég bizalmas
teljes szemérmét
levetkőzni a lélek,
de a testi szerelemben
összesimul és
játszva megérti az érthetetlent.
Ne haragudj,kedves,de még
nem tudok okosan
beszélni veled,mert
túl-friss vagy nekem,és
még csak annak örülök,
hogy vagy,hogy élsz,és nekem élsz:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani,azt,hogy
szeretlek és
akarlak érthetetlenül.
Szabó Lőrinc: Ma még csak zavaromat tudom elmondani
Óh,bűnök édes
fájdalma,arany
méz,akit ezer virágból
gyűjtenek össze mohón a kóbor
vágyak,lelkem
szörny-kincse,tűz-édes
keserűség,aki
gyermeke és mámora vagy
a gonosz rajnak,amely
bennem zsibong és fürtösen
kapaszkodik húsomba,bent
az eleven kasban,akit ők
mindennap széthordanak és
fölépítenek,ők,e szárnyas
villanások,akik
szemeim száján
zengve röpülnek szét,tüzes
pontok,rabló akarat,s akiknek
én csak tanyája vagyok:
Óh,lelkem fájó méze,mikor
tisztulsz
aranyízzé,a nyugalom
raktár-aranyává,óh,mikor
füstöli ki már az idő e rémült
lélekből a szerelem
lángpiros darazsait?
Szabó Lőrinc: A szerelem lángpiros darazsai
Egy csók: a szem
kezdte vagy a szív -
mint néma kiáltás
ömlött ki a szánkra:
valamit akartunk
mondani,biztos,
egyet,ugyanazt,
s nem volt idő rá:
egy csók: a szememből
indult,vagy a szívből
s ajkunkra húzta
éhezni a lelket:
valami forró
csordult ki belőlünk,
édesen,
mint méz a virágból:
és már csak a két száj
élt,összetapadva,
két meztelen állat,
és ette a csókot.
Szabó Lőrinc: Csók
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése