mikor a lángfelhők alatt a táj kigyúl,
hallgatni,mint rikolt egy korai vonat,
míg elül a hangja,s a pillanatba fúl.
Ahogy a vén háztetők narancsba bújnak,
s aranyfény feszül a város homlokára,
íze,s illata lesz az ébredő mának,
mikor a világ a virradatot várja.....
Sárhelyi Erika: Lángfelhők alatt ( részlet )
Két szemedben két lobogó máglya,
két kezed két hűs vizű patak,
felperzsel tekinteted lángja,
s körén úsznak csiklandó halak.
Te vagy a tűz és te vagy a víz,
tombolnak benned az elemek,
bár volna még kezed tízszer tíz,
s lobbanna rám százezer szemed!
Ha egyszer majd messze kell mennem,
szemedből lángnyelvet lopok,
s hogy kezedet sose feledjem,
megölelek minden patakot.
Sárhelyi Erika: Máglyák és patakok
A Hold ágyában ágyazz meg nekem,
két karod legyen egy-egy holdsugár,
ha tekintetem kérőn rád vetem,
ránk zuhog majd szikrázó csillagár.
Fekete selyembe burkol az ég,
vágyunk szerteszórja a végtelen,
egy nap nem lesz más,csak egy emlék,
hogy Te,én,a Hold és a szerelem.
Sárhelyi Erika: A Hold ágyában
Néha még eszembe jutsz.
Néha még felém hoz a szél egy illatot
A Margit-sziget felől,
Néha felidézi talpam a rakpart köveinek
Nyári melegét,
Vagy elmormolok egy-egy igét,
mit a te szádból szerettem hallani.
Néha még látni véllek a busz ablakából,
Vagy fogva tart egy ismerős tekintet,
Olykor azon kapom magam,
Teszem a dolgom,miközben
Időről időre a múltban élek.
Néha elkap valami,valami vágy,
Hogy lássalak,hogy tudjalak téged,
De elsodort tőlem e mihaszna élet.
Vagy én küldtelek el? Már nem is tudom.
De nem,sosem hazudom az érzést,
Mi egykor az enyém volt,
S már csak gyönge folt botor szívemen.
Halványul egyre,de el sosem múlik,
Hiszen az igaz örökké igaz marad.
S ha néha még eszedbe jutok,
Lásd majd az én szemeimmel magad.
Sárhelyi Erika: Néha még....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése