Fogynak a nappalok,nyúlnak az esték,
teli pöndörödő levelekkel a fák,
mintha kispriccelt volna a festék,
oly sokszínű lett ez az őszi világ.
És mintha a bőrön ecset kaparászna,
Arcunk kipirul,belekékül a szánk,
egy piktor az ősz és nincs neki vászna,
színeket ken ezért maszatolva ránk.
Varró Dániel
Párába merült fa a csendes völgyben,
lassan hint a földre selymes takarót,
bodor szél keringeti körbe-körbe,
köd partjain ringat sápadt fény-hajót.
Hűvös csókja borongós ősz-temető,
álmodó magokat perget szét a fagy,
elment már a nyár a hűtlen szerető,
hideg eső veti puha ágyukat.
Nem húz fecske-kondenzcsíkot az égre,
megroskad a fű hideg lába alatt,
visszanéz a dérrel fújt hamvas képre,
felhőkből bont csipkés,fehér szárnyakat.
Tóth Roland: November
A harmat megborzongott és a rétet kiverte a didergés sója,a dér.
Fekete István
A napkorong nyugatra hajlik,
S fényével millió zöld fűszálat festeget.
Alkonyodik. S a novemberi csípős hideg
Szellemként járja át forrongó testemet.
Amott a távolban rozsdásodó sínjén
Halk vadsággal suhan el egy vonat,
S tetejére sűrű,fehér köd ereszkedik,
Mint milliónyi megőszült hajfonat,
Mi az égből hullik alá,mintha csak mind
Az ősöreg,vén hold egyik tincse lenne,
S a lenyugvó nap után lopódzna titokban
Egyetlen gyermeke,az este.
Atillka Bartha: Alkony
Az alkony olyan,mintha Isten épp lélegzetet venne,s egy pillanatra megállna az idő.
Emilie Richards
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése