Míg bámulta a fél-fátyolnyi kék,
a fák szemérmes,őszi sztriptízét,
az ősz sóhajtott még egy gyermekit,
lelassította barna lépteit,
a föld örülte,ahogy ráhasal,
a sárga bőrű,süppedő avar,
s az elnyújtózó világ szélinél,
épp útra öltözött a téli szél,
s az ég lenyújtva óriás kezét,
betakargatta árva kedvesét.
Böröczki Mihály: Őszke
Valamit játszik az őszi szél,
avarba alszik a sok falevél,
felhő lepelben ölelő hajnal,
óarany színben ébred a nappal.
Barna kabátot leöltő fa törzsén,
kis bogár jár-kel a levelek mentén,
harmatcsepp levendula múló illatán,
testének száradó lila sziromfalán.
Gesztenye szívek padokra dobbanva,
vágyódva néznek az elárvult lombokra,
hulló levele egy szép hírt hoz magával,
csend üli ma nászát az őszi szél dalával.
N.Elizabeth: Őszi szél
A dombhajlatban megtorpan a pára,
ahogy az idő csomót köt magára,
már csak a konok,fagyba mártott gaz hajt,
a vízfolt alatt lyukat rejt az aszfalt,
sok lélegző még nem lelt menedékre,
az ég sem vált már jókedvében kékre,
a hűs szél pálló kévéket nyalábol
a frissen szántott termő derekából,
az ághegyekről lenyújtózva csöppnyit,
a köd a lassú fák fölé özönlik,
a november is kedvet kap magához
a világ hozzákezd a változáshoz,
a látóhatár deres fagyba rémül,
s egy másik Isten háborúzni készül.
Böröczki Mihály: November
A szél,ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg,utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem
Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos,dermesztő fagyát.
Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor.....aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma,holt.....
Mikor a szél fülembe súgja,
Hogy csóknak,üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék,sírnék hangosan.
Ady Endre: Őszi éjszakán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése